"Az iskola szervezésében legnagyobb örömünkre sítáborozni mehettünk Mátraszentistvánba Tamás bácsival és Andi nénivel. Már nagyon vártuk az indulás napját, ami egy hóviharos hétfő reggelre esett. Amikor felszálltunk a buszra, örömmel intettünk búcsút az iskolánknak egy hétre.
A szállás és a sípálya nagyon tetszett mindenkinek, sokat nevettünk és síeltünk, amit én különösen szeretek. Még a snowboardomat is vihettem magammal, és sokat tanultam Tamás bácsitól. Legizgalmasabb az volt, mikor nem volt áram, és kimentünk szánkózni a hatalmas hóba. Kezdetét vette a hócsata, ami egyszerre csak Tamás bácsi legyőzésére irányult. Futottunk, dobáltunk és hemperegtünk a hóban. Mindenki nagyon élvezte, és klassz volt, hogy a tanárunk is játszott velünk. A fiúk bevetettek mindent, hogy Tamás bácsi a földre kerüljön, de sikertelenül." (Szedmák Réka, 6.t)
"Utolsó nap reggelén már mindenkit izgalommal töltött el a síverseny hangulata. Tamás bácsi már a pályán volt, és kijelölte a slalom verseny helyszínét. Andi néni gondoskodóan követte figyelemmel csapatunk reggelizését, és mindig segített mindenben nekünk.
Időmérő versenyt rendeztek, ahol minden résztvevő teljesített. Nagyon fújt a szél, esett a hó, néhol a pálya is jeges volt. Én kicsúsztam a pályáról a versenyen, de nem adtam fel, és tovább síeltem. Ezért a kitartásért és asportszerűségem miatt megismételhettem a versenyt. Így sikerült a legjobb eredményt elérnem a haladók között. Szerintem mindenki boldog volt, és nem a helyezések miatt." (Szedmák József, 6.t)
"Egyik nap elment az áram az egész Mátrában. Úgy döntöttünk, hogy kimegyünk szánkózni. Felhúztuk a szánkót egy szűk ösvényen. Ahogy csúsztunk, a kanyarban elveszítettük az irányítást a szánkó felett, és belehajtottunk egy nagy bokorba.Onnan nagy nehezen kiszedtük a szánkót. Visszamentünk az ösvényre és csúsztunk tovább. Ahogy már majdnem leértünk, ott álltak a többiek, és ordítottunk nekik, hogy vigyázzanak. Szerencsére nem ütöttünk el senkit, és mi is épségben leértünk." (Szabó Levente, 5.t)
"Szerdán: Reggel gyorsan felkeltünk és a síelés is jól ment. Minden szuperül alakult, este nagyon kifáradtunk, de mint minden éjszaka sokat kártyáztunk és megint 23.00-kor feküdtünk le. Csütörtökön: ...a Hófesztivál is elkezdődött. DJ Soma jó zenéket játszott, és természetesen jó zenére a síelés is jól megy." (Babarcsik Alíz Boglárka, 5.t)
"Csütörtökön esti sízést tartottunk, de éppen akkor koncert volt, ezért azt néztük. Minden este közösen megnéztük a Barátok köztöt. A héten a Jégkorszak két figurája volt a sípark vendége: Sid és Diégó, velük is lefényképezkedtünk. Andi néni sok élményünket megörökítette. Mindenki élvezte a tábort, és sok közös élménnyel gyarapodott." (Krizsán Viktória, 5.t)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.