Friss topikok

  • Baloghné Nagy Szilvia: Ügyesek voltatok fiúk!! (2013.08.30. 14:48) Mikulás Kupa 2012
  • kalvariaparti: igen, igen (2012.08.07. 16:22) Köszöntő

Híreink

Vissza az iskolához

2014.03.28. 15:59 kalvariaparti

Leendő elsős tanítóink

Szabó Anikó:

Szabó Anikó_kisebb.jpg

Szabó Anikó vagyok. Hódmezővásárhelyen születtem, a főiskolát Baján végeztem. 1982 óta élek és dolgozom Gyöngyösön.

Szeretek tanítani, a tanítói munkát hivatásnak tekintem. A Kálváriaparti iskolában 1983 óta dolgozom. Szívesen tanítok nagyfelmenő rendszerben, amikor elsőtől negyedikig visszük a gyerekeket. A négy év alatt nagyon egymáshoz szokunk. Az értelmi képességek fejlesztése mellett, nagy hangsúlyt fektetek a személyiségük fejlesztésére is. Arra törekszem, hogy optimista, felszabadult, jó hangulatú négy évet töltsünk együtt.

Salga Anna:

Salga Anna.jpg

Salga Anna vagyok, két nagylány anyukája. Szeptembertől az 1. b osztály tanító nénijeként várom a – kis „vackorokat” – mint az apró piszén pisze kölyökmackót a – VACKOR TANODÁBA.

A gyerekekkel való foglalkozás mindig nagy örömet jelentett számomra, ezért választottam hivatásomul a pedagógus pályát. Sopronban óvodapedagógusi, majd a Bajai Tanítóképző Főiskolán tanítói diplomát szereztem.

Hosszú, több éves pályaelhagyás után - számomra szerencsés helyzetnek köszönhetően – kerültem tavaly a Kálváriaparti Sport-és Általános Iskolába. A második évfolyam testnevelés tagozatos osztályában tanítottam matematikát, környezetismeretet és készségtárgyakat.
Ezt követően az első osztályosok napközis tanító nénije lettem, jelenleg pedig a 3. t o. osztálytanítójaként természet-és környezetismeret, küzdelem-és játék, ének és rajz tárgyakat tanítok.

Irányításommal működik a Szitakötő szakkör, melynek keretében a „kíváncsi gyerekek” folyóiratában megjelent írásokat dolgozzuk fel változatos formában. Bábozunk, dramatizálunk, szituációs játékokat játszunk, barkácsolunk, rajzolunk, mindig a gyerekek érdeklődéséhez igazodva.

Játék – zene - mozgás - e hármas egységet tartom tanítási módszerem egyik nagyon lényeges alapkövének. Számomra fontos, hogy a „távolitól haladva a közeli felé”fokozatosan sajátítsák el az olyan finom mozdulatokat, melyek az írás, az olvasás tanítása során nélkülözhetetlenek.

Igyekszem sok játékos, mozgásos feladattal, meseolvasással, kézműves tevékenységgel színesebbé, érdekesebbé tenni az első iskolás éveket.

Célom játszva, oldott, kellemes légkörben tanítani, ahol a gyerekek vannak a középpontban. Minél több és alaposabb tudást átadni, hogy érdeklődő, nyitott szívű és gondolkodású gyerekek kerüljenek ki a kezeim alól.

Szöllősi Gabriella:

Szöllősi Gabriella.jpg

2000-ben diplomáztam a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanító szakon, majd 2003-ban német tanító szakon. Azóta több iskolában is tanítottam, második éve dolgozom a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskolában.
Jelenleg a 2.t osztálytanítója vagyok, matematikát, éneket, technikát és rajzot tanítok, valamint napközis foglalkozásokat is vezetek. Felzárkóztató órákon a megsegítést igénylő gyerekekkel foglalkozom, tehetséggondozó órákon pedig a tehetséges, jó képességű tanulókat készítem fel különböző tantárgyi versenyekre. Jól ismerem a testnevelés tagozat sajátosságait. Tapasztalatom, hogy a gyerekek talpraesettek, a sport motiváló ereje az élet más területein is hasznukra válik, már gyermekkorban életük része a mozgás, az egészséges, aktív életmód. Mozgásfejlődésük által a tanuláshoz szükséges képességeik is fejlődnek.
 A leendő 1.t osztályba várom a sportos, mozogni szerető gyermekeket. Szeretetteljes, elfogadó légkörben, az egyéni sajátosságokat és a gyermekek személyiségét figyelembe véve szeretnék egy igazi közösséget kialakítani. Célom, hogy kis tanítványaim sikereket érjenek el mind a tanulás, mind a sport terén.

 

Szólj hozzá!

Címkék: elsősök iskolanyitogató


A bejegyzés trackback címe:

https://hireink.blog.hu/api/trackback/id/tr665883357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása