Friss topikok

  • Baloghné Nagy Szilvia: Ügyesek voltatok fiúk!! (2013.08.30. 14:48) Mikulás Kupa 2012
  • kalvariaparti: igen, igen (2012.08.07. 16:22) Köszöntő

Híreink

Vissza az iskolához

2012.10.01. 23:24 kalvariaparti

Mesés napunk volt...

P1070801kicsi.JPG...szeptember 28-án pénteken az iskolában. Ekkor tartottuk meg a naptárban vasárnapra eső népmese napját (szept. 30.). A korábbi évektől eltérően most a kicsik mentek mesélni a nagyoknak, illetve az 5. évfolyamon mindhárom osztályban az ötödikesek is elmondták kedvenc meséjüket a kicsiknek.
Új kezdeményezés az idén, hogy egymás jobb megismerése, az alsó és felső tagozatosok összefogása céljából testvérosztályok jöttek létre a két tagozat között. A mesélők a testvérosztályt keresték fel, ezzel is erősítve a még új "szövetséget".
Az alsós és felsős pedagógusok egyaránt részt vettek a szervezésben: a tanítók betanították, gyakorolták tanítványaikkal a meséket, a tanárok pedig bevitték magukkal órakezdéskor a kis mesemondókat, és átengedték nekik a magyar-, matematika-, történelemóra első perceit, majd a mese végeztével meg is jutalmazták őket.

A felsősök sokan azt gondolják, hogy ők már nagyok ehhez, pedig a népmese a 0 évestől a 100 évesig mindenkihez szól, egész életünkre szóló bölcsességek, tanulságok (és persze sok-sok humor) vannak benne. Az igaz, hogy a mesék nyelvét érteni kell, s ha nem olvassuk hallgatjuk őket, el is felejthetjük ezt a nyelvet!

A napköziseknek délután is folytatódott a népmese napja a könyvtárban, ahol Csolák Imre olvasott fel kedvenc Benedek Elek meséiből.

A nap képei:

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom népmese napja


A bejegyzés trackback címe:

https://hireink.blog.hu/api/trackback/id/tr14813030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása